2010. július 22., csütörtök

7. hét - Most jó!

Béta HCG              :                 955,86 mIU/ml
Ez áll a leleten. Ez a kódolt üzenet, ez a bűvös szám, mi azt jelenti, hogy terhes vagyok. És már dokumentumom is van róla! :)

A reggeli fény fájdalmasan fúródik a szemhéjam alá.  A fejem zúg, mintha egy méhkas költözött volna a párnámba. A gyomrom csak vergődik valahol elveszve a takaró göröngyei között, de egy biztos, hogy nincs a helyén. A számban valami furcsa mindenízű drazsé olvadhatott el, maga után hagyva ezt a valószínűtlen ízt. Mi a csuda történt velem? Csak nem ittam tegnap este irreális mennyiségű kétes eredetű kannásbort? Ugyan, dehogy. Csak terhes vagyok, már emlékszem. Ma reggel már határozottan imbolyog a ház. Na jó, valószínűleg én imbolygok. Kezdődik a terhes tengeribetegség, hurrá! Tisztára, mintha másnapos lennék. Legjobb lesz, ha nem is mozdulok.

A türelmetlen álomszuszék, így tudnám jellemezni magam, az elmúlt napokban. Valami eddig sosem ismert ólmos fáradtság szállt rám. Próbálom nyitva tartani a szemem, de képtelenség. Bamm! Lecsapódnak a több tonnássá nehezült szempilláim. Délután már úgy vonz az ágy, mint egy mágnes. Le kell, dőljek picit. De mi lesz így a húslevessel? Órák múlva kómásan ébredek. Tompa vagyok, mintha be lennék gyógyszerezve. Öt percig csak ülök az ágyon és várom, hogy beboot-oljon a rendszer. Szinte rosszabb, mint a pihenés előtt volt. Nem jó se alva, se ébren. Úgy érzem, most jó, ha megérem a holnapot.

A magzat a hetedik héten
A magzat 8 mm hosszú. Már látszik a nyaka, de a feje még aránytalanul nagy a testéhez képest. A végtagbimbókból megkezdik fejlődésüket a kezek. A baba folyamatosan fejlődő agya ezen a héten három részre tagolódik. Az első rész a gondolkodásért, az emlékek tárolásáért felelős, a középső az elektromos jelzéseket közvetíti, míg a harmadik a légzést, az izmok munkáját irányítja. A szívcső pulzálása mellett beindul a szikkeringés. Kezdetét veszi az emésztő és légző rendszer fejlődése. Kialakulnak a még úszókra hasonlító lábrügyek, az orrlyukak, a száj. A füldombokból megkezdi fejlődését a külső fül. Az áttetsző bőr alatt már látszik a szem.

Egy keresztény embernek az elmúlás egészen mást jelent, mint annak, aki nem hisz a túlvilági életben. Ha nincs mit várnod a halál után, akkor a temetés számodra hatalmas fekete pont az élet végén. A teljes megsemmisülés végső mozzanata, ahogy a földet a koporsóra dobják. Utána csak a légüres tér marad, a semmi. Az az űr, amit később alattomosan egy egész sor megválaszolhatatlan kérdés lep be, mint ahogy egy elhagyatott kertet belep a dudva, a csalán.


Egy távoli rokonunkat búcsúztattuk ma. Én még sosem voltam polgári temetésen, nem is tudtam, hogy létezik ilyen, hátborzongató volt. A forróságban szédelegve hallgattuk a szertartásvezető dermesztő szavait a végérvényes megsemmisülésről, miközben a déli nap fittyet hányva a maroknyi összegyűlt sereg megrendültségére pimaszul fickándozott a fényesre csiszolt sírköveken.

 Egy hívő embernek a gyász búcsú, és igen, fájdalom, de mégsem annyira sötét, mégsem annyira elkeseredett. A halál éppúgy része az életnek, mint a születés. És nincs vita, az életnek, csakis az életnek van értelme ezen a Földön, de mégis a halál a legfőbb erő, ami az életet értelmessé teszi.
Az elválás szomorú, de a némaságot betölti gyermekeink éneke, a jel, amit az ember itt hagy a Földön és a hit, hogy az a Valaki odafönt tudja, mit csinál.

A hasamra tettem a kezem, szememet sógornőm szépen gömbölyödő hasán pihentettem. Az év végére várják a babát. Most jó, hogy az elmúlás mellett az új élet kezdetének domborulatai is itt vannak a sírok között. Olyan jó, hogy jönnek, őseik nyomdokaiban. Hisz csak átutazók vagyunk, jövünk, megyünk, az időnk lejár, de sok bennünk a közös szál. Itt egy ember jön, ott egy ember megy. Én épp megyek, mondja a férfi, ott fekszik, lapul, kidomborítja a sírt a lábunk alatt. Én épp jövök, mondja a gyermek és kidomborítja egy nő hasát.



Most jó! A takaró lágyan simogatja a zuhanytól még bizsergő bőrömet, kellemes álmosság húzza egyre lejjebb a pilláimat. Begubózom a takaróba és édes álmot fogok álmodni. Mélyebbre, egyre mélyebbre süllyedek az álom tengerében. De nem is kell álom, mert az élet most éppoly édes, éppoly jó. Az én egyetlen szerelmetes férjemuram még kint fúr, farag. Már 11 óra is elmúlt, de még a konyhaszekrényemet szereli nagy lelkesen. Pici Mákszem bent a pocakban szorgosan növöget. Állítólag már több milliméteres és van valami szívizéje, ami ezen a héten belekezd az élet örök nagy ritmusába. Záródik a velőcső. Szedem is a folsavat. És a hasam mintha nőne!!! Egész feszes, mint egy gumilabda. Vagy csak képzelődöm?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése