2010. július 8., csütörtök

5. hét - Hullámhegyeken és völgyeken



Pici vérzés, pici fájás. Ima, evés, alvás, aggódás.
Ebből állt a nap, időnként egy kis pityergéssel fűszerezve. Ennek ellenére vasárnap gyanútlanul indultam a templomba, nem gondolván arra, hogy a perselypénz mellett egy csomag zsebkendőre is szükség lesz.

Esti 6-os mise. Az Atya a szószékre lép:

- Isten elhívott Benneteket. A keresztség által elhívott Titeket az örök életre. Örök életre a mennyben és szolgálatra itt a földön. Istennek terve van Veletek. Világos, meghatározott céllal és feladattal küldött Titeket a földre. Mindnyájatokat! Halljátok és lássátok meg munkáját az életetekben, legyetek készen, amikor szolgálatra hív. Mert ez a szolgálat megerősít és felemel Benneteket, fényessége beragyogja életeteket és mindig Veletek lesz megtartó ereje.

Ott ültünk a padban a férjemmel, kéz a kézben, és én a szolgálatra gondoltam, erre a nagy feladatra, amire most Isten elhívott minket. Szemeim előtt felsejlett leendő gyermekünk arca. Láttam magam előtt, ahogy karunkba vesszük őt, a drága jövevényt. Én ölelem őt, férjem karja ölel engem, és körülvesz minket a fény, Jóatyánk szeretete.
Gombóc kezdte a torkomat feszíteni és alig tudtam könnyeimet lenyelni.
És felcsendült az ének:
"Áldott, aki az Úr nevében jön,
Hozsánna a mennyben és a földön."

Legközelebb nem leszek ilyen óvatlan, minimum százas zsepivel jövök.



Rám borult az este.
Fázósan kuporodtam össze a paplan alatt. A szoba sötét volt. Éppen hogy csak beszűrődött az utcai lámpák fénye. A férjem kint neszezett a nappaliban és én itattam az egereket.
Fájt a hasam.
Az egyik ismerősömre gondoltam, aki már két magzatot veszített el és patakzottak a könnyeim.
Ó, szegény, szegény lány!
Ó, kérlek, Uram, ne vedd el, ne bántsd, vigyázz rá!
Jaj, pici Mákszemkém...

De a holnap baj nélkül felvirradt. :)

Titok

Sütögetés, kerti parti a barátokkal. Itt az egész díszes társaság.
De a férjem még nem szeretné, hogy eláruljuk a hírt, mert még olyan bizonytalan. Szóval most itt gubbasztok egy fatönkön, a tűz mellett őrizve a titkot, mint egy ázott madár és majd szétvet ez a nagy újság.
Éget, perzsel belülről, jobban, mint ahogy a tűz égeti az arcom. Legszívesebben felrohannék a hegy tetejére, az Árpád-kilátóba, vagy a  Citadellára és kitárt karokkal, teli torokból a városra kiáltanám:

Kisbabánk lesz! Kisbabáááánk!

Vagy legalább egy kihalt öreg bánya sziklaszirtjei visszhangozhatnák a hangomat:
Kisbabánk - babánk!

Ehelyett itt ülök némán. A lángok incselkedve, pimaszul fickándoznak a lábam előtt. Oh, ezek a férfiak... Fogalmuk sincs!
Természetesen a férjemnek sincs fogalma, hogy mit kért tőlem. Hisz, annyira csiklandoz az a hír, majd szétvet, nem hagy nyugodni. Ott szalad végig a karomon. Cikázik, hogy beleborzongok. Hopp! A kisujjamon most majdnem megszökött. Jaj! Most meglép a vállamon!
De nem, még nem szabad. Még bizonytalan, még bizonytalan - ismételgetem magamban a tűzbe bámulva és hallgatok.


Még valóban bizonytalan. A vérvétel eredménye csak a hét végére lesz meg. Persze én tehetek róla, mert annyi eszem van, mint egy molylepkének. Péntek reggel szétcsúszva másztam ki az ágyból, az előző napi hosszúra nyúlt munkaidő utóhatásaként. Kómásan tárcsáztam a Gyógyírt:
- Tessék mondani, meddig lehet ma vérvételre menni? Ó, ne, már csak tizenöt percig. Annyi idő alatt fénysebességgel se érek oda. Ó, a csudába!
Na, igen, ez az én formám. Most itt téblábolok a patika előtt, de muszáj vennem még egy tesztet. Az előző halvány csíkocskával nem húzom ki még egy hétig. Jól nézünk ki, ha negatív lesz! Izgulok.
De nem lett. A második csík gyönyörű sötétlila, szabályos vonalként rajzolódik ki a pálcikán.
Mákszem létezik! Mákszem létezik!

Az ötödik héttől a 1,5-2,5 mm-es lényt már embriónak hívják. Ez az időszak kulcsfontosságú, a kicsi ekkor teszi le fejlődésének alapköveit. Az idegrendszer, a gerincvelő, a szemek, a szív kezdeményeinek fejlődése indul meg. Az apró testben végigfutó két párhuzamos redő, a velőcső záródni kezd. Ehhez nagyon fontos a kismama folsav utánpótlása. Az ultrahangon már látható lehet a szikhólyag, ami bíztató jele annak, hogy odabent minden rendben. A mama a nagy változásokból lehet, hogy nem sokat érzékel, de előfordulhat már émelygés, rosszullét, illetve szélsőséges hangulatváltozások.



Szélsőséges hangulatváltozások

Amint hazaértünk leborult a kanapéra és keserves sírásra fakadt. Na, ez kellett még nekem a nap végére! Csak álltam ott tétován, teljesen tanácstalanul. Mindig zavarba ejtettek a síró nők. Most mit kezdjek vele? Elsiratja itt nekem azt, akiről még nem is tudjuk, hogy valóban létezik-e. De még, ha tudná, hogy valami baj van, hagyján, de semmi, csak kicsit elfáradt.
Komolyan mondom, kutya legyek, ha értem!

- Kedvesem, mondd, mi a baj? Ne sírj, kérlek, minden rendben lesz!
- Mi van, ha elmegy a babám? Mi lesz akkor? Azt hiszed, hogy csak úgy csinálunk majd másikat és kész? Hogy nem számít? Hiszen akkor a méhem már soha többé nem lesz ugyanaz. Nem az a boldog hely lesz, nem az a virágos rét - szipogja - egy siralomház lesz. Egy temető! Mi lesz, ha egy temetőben kell növekednie a következő babánknak? - és zokog tovább.

Na erről beszéltem. Teljesen meghibbant!
- Hahó! Egyáltalán miből gondolod, hogy bármi baj lesz? És amúgy, ha elmegy, akkor az azért van, mert nem képes az életre és én azt mondom, hogy ez esetben jobb is ha nem születik meg.
Nagy könnyes pilláit lassan rám emeli.
- Lehet, hogy igazad van. - süti le a szemét csendesen.


Holnap...

Tenyerem mozdulatlan hasamon nyugtatom.
Békében egy percre, oh, nem nyughatom.
Boldog vagyok, remegek az izgalomtól,
Lelkemben felbolydult hormonsereg tombol.
Táncolok, élek, Istenem
Kérlek, add a holnapot nekem!

Bár tudnám mi lesz, látnám, hol vagyok,
Hitem, eszem, erőm tényleg mind elfogyott.
Fenn vagyok a hegytetőn, bércen boldogan,
Lelkem már a mélyben, egy lány, ki épp zuhan.
Taníts, vezess, Istenem
Kérlek, add a holnapot nekem!

Szemem előtt táncolnak a jövő képei,
Szívem kamrája reményekkel teli.
Titkos ajtók, kincsek, zárak feltárulnak
Régi mesék csalfák, mégis elárulnak.
Remegek, félek, Istenem
Kérlek, add a holnapot nekem!

Valami változott örökre már,
Homlokomon a jel, ráírva áll.
Létrejön, mi nem volt még sosem.
A lét ma rajtam keresztül üzen.
Várok, remélek, Istenem,
Kérlek, add a holnapot nekem!

Minden porcikám a nagy csodára vár,
Boldogság, rettegés kézen fogva jár.
Ő van ott bent, ő, az én babám,
Ős fuvallat mosolyra rajzolja a szám.
Védj meg, áldj meg, Istenem,
Kérlek, add a holnapot nekem!

Lelkemben tündöklő, fénylő csillagok,
Testemben egy új, másik szív dobog.
Képzeletem, vágyam lágyan szárnyra kél,
Odabenn titokban egy pici magzat él.
Teremtőm, Uram, Istenem,
Add, hogy a holnap boldog, dicső nap legyen!


Zenei aláfestés:

LGT - Holnap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése