2010. július 8., csütörtök

5. hét - Béke

Végre beköszöntött a béke. A délibáb hangtalanul remeg a templomtorony körül. A tücskök halkan ciripelnek az út menti fűben. A tehenek búsan bőgve ballagnak a falucska utcáján és csend van és nyugalom.
Távol a város zaja, a rohanás, a sürgés-forgás. Itt az élet lassan, komótosan folydogál megfontoltan kitaposott medrében, hagyva időt a dolgoknak, hogy tiszteletben tartva a világ rendjét a  helyükre kerülhessenek.
Két hetet vidéken töltöttünk, nem nyaralás volt, munka, e a friss levegő, a finom, kiadós ebédek, a páratlan hegyközi táj egy időre elsimították a fővárosban összegyűrődött idegszálaimat.




Remegve vártam e napot. Amikor kiderül. Amikor megtudhatom a vérvétel eredményét.
És úgyszintén remegtem dühömben, amikor sehogy nem sikerült kapcsolatot létesíteni az otthon hagyott világgal.
Ó, hogy kellett nekünk lejönni a térképről! Ide az isten háta mögé, ahol a madár se jár! Ebbe a megátalkodott Bermuda háromszögbe, ahol nemhogy internetezni, de telefonálni is alig lehet! Ó, hogy hullana le az összes bárányfelhő az égről!
De azért csak összejött. A Templom téren, a hársfák alatt sikerült egy négyzetcentiméternyi helyet vadászni, ahol egyes fokozaton pislákolt a térerő.
Térerő, térerő, térerő... tirarira rérerő...




- Jó napot kívánok! A leletem után érdeklődnék! Taj szám? Igen, 8024... Várok. Kész? És mi az eredmény? Oh, ne, kérem szépen, a doktor úrhoz csak hetek múlva tudok visszamenni, vidéken vagyok. Kérem szépen, tudnom kell!

Repülök a beton felett. Körülöttem táncot járnak a kontyolt tetők. Kacag a templomtorony. A kerítések szökdécselnek örömükben. Hullámzik az út, a szegélykő mellett kórusban énekelnek a rakoncátlan gyomok. A karóra vidáman kúszik fel a bab és a házőrzők víg csaholásától hangos az utca.
Az utca, ahol eme nagy ünnepség közepette ott jön szembe velem, sétál, közeledik a Kedvesem. Az én Egyetlen Szerelmetes Férjecském! A gyermekem apja!
Szaladok, szállok felé, a nyakába ugrom, és nem jön ki hang a torkomon.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése