2010. július 1., csütörtök

4. hét/2. - Isten hozott!

Álmodozva bámulok ki az ablakon. Már besötétedett. Csak az utcalámpák furcsa fénycsóvája nyúlik végig a szürke aszfalton. A fák, a bokrok fekete körvonalként imbolyognak az ablak alatt.

Oh, drága kisbabám, mennyire kimondhatatlanul örülök, hogy ellátogatsz erre a földre. Meglátod majd micsoda nagyszerű hely, tele izgalmasabbnál izgalmasabb dolgokkal. Mennyi felfedezni való titok, mennyi megismerni való törvény, átélni való érzés, megfejteni való talány vár rád. Mennyi csoda, mennyi élmény! A Papával rengeteg különleges dolgot mutatunk, tanítunk majd neked. Hidd el, itt a földön élni fantasztikus dolog. Néha talán nehéz lesz, néha szomorú. De abban biztos vagyok, hogy egy igazi, nagy kaland lesz.


Egész nap csak a babán jár az eszem. Te jó ég! Ez hihetetlen! Ez hihetetlen! Te szent habakukk! Vajon tényleg ott van?
Ezt hajtogatom egyre és a fejemben kavarognak a gondolatok. Ez az egész annyira örömteli és annyira félelmetes.

A hasam szinte folyamatosan görcsöl. Mint a piros betűs napok előtt, de mégis egész más. Nem olyan erős, inkább csak emlékeztet rá, hogy valami megváltozott. Épphogy csak érzem, de így is elég ijesztő. Az internet csak még jobban összezavart (ha gond van, kismamáknak tilos a neten kószálni, barátnőkkel és a dokival célszerű megvitatni a dolgot).
Lehet, hogy el fog menni a baba?!? Vagy lehet, hogy nem is vagyok terhes, csak a ciklusom tréfált meg? Belegondolni is szörnyű!
A párom is aggódik, de inkább miattam.
- Talán nem kellene annyira beleélned magad. Mi lesz, ha mégsem... ?

Lehetséges lenne? Tényleg nem kéne még komolyan vennem?
Nem. Én erre képtelen vagyok. Én... tudom, érzem, hogy ott van! Olyan érzések kerítenek hatalmukba, amikkel eddig még sosem találkoztam. Nem tudok úgy tenni, mintha mi sem történt volna! Hiszen folyton éhes és álmos vagyok, és...
Jaj, mi van, ha tényleg nem is létezik?
Pedig én már most úgy szeretem! Becézgetem, simogatom, szeretgetem, énekelek neki. Isten hozott, pici Mákszemkém!
Mákszemnek neveztem el, mert mikor megtudtuk, hogy úton van, még éppen csak akkora volt, mint egy mákszem.


"Egy gyerek fenekestül forgatja fel az életed!" Az újdonsült kispapának újra, meg újra fülébe csengenek legjobb barátjának szavai. Tart kicsit a felelősségtől. Még az a szerencse, hogy van hátra kilenc hónap, hogy felkészüljünk. Ó, rengeteg dolgunk van addig, rendbe kell tenni a lakást és az anyagi dolgainkat...

Kilenc hónap és itt lesz. Megszületik.

De mégis HOGYAN ?

? ! ?

Már tudom egy ideje, hogy nem a gólya hozza, és éppen ez az, ami rettentően aggaszt. Most bent van. Kilenc hónap múlva kint lesz.
Bent. Kint. BENT. KINT.
De hogy a csudába fog kijönni belőlem? Egy barátnőm úgy fogalmazott, ebből nem lehet kigyógyulni. Mert, ha bement ki is kell jöjjön! És közbe eltelik kilenc hónap, mialatt kérlelhetetlenül növekedni fog. De az, hogy a végén kibújik, az jelen tapasztalataim szerint fizikai KÉPTELENSÉG! ! !
A császármetszés sem megoldás, az legalább annyira valószerűtlennek tűnik, mint a természetes szülés. Persze olvastam erről sokat, mégsem fér a fejembe, hogyan tud ez megtörténni. És pláne énvelem! Elképzelhetetlen.
És nincs visszaút, bébi! No igen, azt hiszem, úrrá lett rajtam a 'point of no return' pánik érzése. Egyszerűen még csak meg sem gondolhatom magam!!! Ez annyira végérvényes. Szörnyű.
Még emésztgetnem kell egy darabig...


Este békésen sétálok haza a munkából. A lépteim puhán rugóznak a sárga utcaköveken. Csak úgy suhanok a járda felett. Arcomra halvány mosolyt rajzol a balzsamos nyári este. És semmi nem számít.
Sem a munkahelyi gondok, sem a globális felmelegedés. Hisz nekem kisbabám lesz.
Az élet egyszerűen szép!
Nem egy centivel járok a föld felett, egyenesen egy magasabb régióba léptem. Az anyukák mindig is csodált, különleges világába. Ettől úgy érzem, egy magasabb minőségű önmagam vagyok. Bármi is történjék, bármi bánat ér, nem számít, hisz kisbabám van.

Ez az este életemnek azon különleges pontja volt, amikor megéreztem a lét egyetemes és állandó boldogságát. Az Ő boldogsága ez, aki ezt mondja nekünk:

"Az én békémet adom néktek!"
  Jn 14, 27


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése